Nem csoda, ha a különböző takarító cégek szolgáltatásait böngészve Ön is elbizonytalanodik, hogy melyiket válassza. Vállalatunk gyors és alapos, nem utolsósorban hatékony kivitelezést ígér a lakóparkok takarítását érintően is. Rutinos, képzett szakemberekkel, korszerű, magas fokú teherbírással rendelkező gépekkel dolgozunk, és különösen nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre. Kizárólag öko szereket alkalmazunk a régi és új építésű lakóparkok közösen használt tereinek takarítása során, melyekkel legalább olyan tisztaságot és higiéniát teremthetünk meg, mintha hagyományos tisztítószerekkel fáradoznánk. Rugalmas időbeosztás szerint tevékenykedünk, legfőképp a „csendesebb” napszakokban, hogy a lakóparkban élők megőrizhessék nyugalmukat, és ne gátoljuk őket a közlekedésben.
Takarító cégünk Budapesten és országosan is vállalja irodák különböző jellegű és ütemezésű takarítását. Cseppet sem közhely, sokkal inkább nagy igazság, hogy a környezet, amiben dolgozunk, jelentősen kihat a munkavégzésünk minőségére. Aktív életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, így korántsem mindegy, milyen körülmények között telik el az a bizonyos napi nyolc-tíz óra. A tisztaság és a rend alapkövetelmény egy munkahelyen, úgy a kollégákra, mint az ügyfelekre való tekintettel. Egy magára valamit is adó cég minden körülmények között gondoskodik az igényes és kellemes munkakörnyezetről. Az irodákra, irodaépületekre fokozottan igazak a fentiek. A precizitást és koncentrációt igénylő irodai munka tiszta és rendezett környezetben végezhető a leghatékonyabban. A makulátlan környezet megteremtését pedig a professzionális takarító cégek képesek garantálni.
Megrendelőink igényeit és elképzeléseit figyelembe véve esetenkénti, napi szintű és állandó megbízásokat is módunkban áll vállalni. A nap 24 órájában elérhetőek vagyunk e-mailben és telefonon hétfőtől vasárnapig, így Ön is bármikor kapcsolatba léphet velünk. Ahhoz azonban, hogy átfogó árajánlattal szolgálhassunk, egy személyes találkozó és helyszínbejárás megszervezése szükséges. Közösen átbeszéljük a részleteket, felmérjük, hogy mire van kereslet, illetve azt is, hogy milyen költségkeret áll a rendelkezésére.
Egyszerűsítse a társasház takarítását, ne bízza a lakókra! A folyamatos lakópark takarítása fenntartja a tisztaságot, és kedvezőbb feltételeket teremt a legközelebbi takarításhoz is.
Az egy évtizedes takarítási piacon eltöltött tapasztalatunk alapján állítottuk össze a szolgáltatási csomagjainkat. Budapesti takarító cégünk teljes körű megoldásokat kínál Önnek ipari, irodai és magáncélú megrendelések esetén egyaránt. Ha velünk takaríttat, garantáltan minden rendben lesz.
A szolgáltatásunk időbeosztását az ügyfeleink igényéhez igazítjuk.
Az átlagos versenytársainktól eltérően, olyan területek is számíthat ránk amely nem tartozik a klasszikus takarítási szolgáltatások körébe.
Minden ügyfelünknek egy részletes igényfelmérés után egy személyre szabott ajánlatot küldünk.
Cégünk felelősségbiztosítással rendelkezik, így ügyfeleink a legnagyobb biztonságban érezhetik
magukat.
A legmodernebb eszközökkel és anyagokkal végezzük el a ránk bízott feladatokat.
A legfontosabb, hogy megbízható, precíz és elkötelezett kollégákkal és a legnagyobb körültekintéssel
végezzük a munkánkat.
Kollégánk előre egyeztetett időpontokban szolgálatra jelentkezik
Ritkább időszakokban is igénybevehető rendszeres szolgáltatás
Eseti megbízásokat is vállalunk, a lehetőségek szerteágazóak